A nemzet háziorvosa

Mucsányi János

Mucsányi János a Magyar Televízió vallási és határon túli főszerkesztőségének vezetője szintén először ül a pályázat zsűrijében.

Órákig böngésztem a veretes magyar nyelven íródott történeteket a portálon. Néha úgy éreztem időutazáson veszek részt, visszatértem a múltba, ahol  biciklin közlekedik a doktorbácsi autó helyett, ahol fagyban, sárban, hóban próbál úttalan utakon keresztül közlekedve bekopogni betege ajtaján. Örülök, hogy a bíráló bizottság tagjai közé kerültem, legalább meghálálhatom a törődést.
 A gyógyító emberek misztikus képzeteket keltenek a gyermeki lélekben. Félünk is tőlük az injekciók miatt, de hálásak is vagyunk a gyógyításért. Doktor néni, doktor bácsi varázserővel bír. (Ha nagy leszek, és levágom a sárkány összes fejét, akkor majd én is orvos leszek – gondolja egy középső csoportos fiúcska.)
Nem mindegy, hogy a gyermekorvos milyen személyiség. Mert ha könnyű vele azonosulni, akkor könnyebb elhinni, hogy azért okoz kellemetlenséget, mert meg akar gyógyítani. A felnőtt orvosnál is nagy előny, ha jól ismeri a betegét, de egy gyermekorvosnak el kell hitetnie, hogy az emberpalánta legjobb barátja.
Ilyen ember volt Szegeden Harsányi Géza gyermek tüdőgyógyász, a mi orvosunk. Nagyon elfoglalt ember volt, mégsem sietett vagy kapkodott egyszer sem. Mindig bőségesen volt ideje a fiaim vizsgálatára, gyógyítására. Elhitette velünk, hogy a mi kedvünkért megállt az idő.   
Áron fiamnak kruppos, ugatásra emlékeztető köhögése volt két télen is. Géza bácsi próbálkozott, varázsolt, ámde Áron tavaszig nem nagyon gyógyult. Akkor azt mondta: „János, gyakran jársz Erdélybe. Nyáron vidd ki Áronkát a parajdi sóbányába. Hidd el, könnyebb lesz a következő tél.
Parajdon hasonlóan lelkes doktornő fogadott (Sajnos, nem emlékszem a nevére!), aki vizsgálat után beutalót adott a barlangterápiára. Két hétig szaladgált Áron a sótömbök között, minden délutánra orra-füle fehér lett. Megérte. A következő télen felére fogyatkozott a betegen töltött idő, két év múlva az ötödére, három év múlva pedig megszűnt a betegség.
Nem értek a gyógyításhoz. Az egészségügyhöz sem. De azt sejtem, hogy egyfajta csoda történt akkor velünk. Köszönjük! És köszöntjük a háziorvosokat, aki ott álltak tavaly a dobogón, és akik idén is velünk lesznek majd a díjátadó gálán!