2019. november 05.
„A nemzet háziorvosa„ pályázat nyertesei / hazai harmadik helyezett
Kalászné Dr. Pintér Annát egész csapat kíséri a gálára, hiszen 35 évet töltött a faluban. Zalakomár nem könnyű terep, de szeretettel tette a dolgát, és ez átsegítette a nehézségeken. Sok ezer háziorvos kollégája nevében köszönte meg az elismerést, úgy érzi ez a gála: a háziorvoslás ünnepe.
„Zalakomár nagyközség és Balatonmagyaród község háziorvosa. Előbbi hátrányos helyzetű település, a lakosok nagy része roma származású. sok a fogyatékos gyerek. A doktornő példamutató emberi magatartása, szakmai felkészültsége miatt köztiszteletben áll. Éjjel-nappal lehetett rá számítani, otthonukban meglátogatta a betegeket, akik bátran fordultak hozzá testi-lelki problémáikkal. A családok mellett áll az utolsó nehéz percekben is." Szűrővizsgálatokat szervez, tanácsadást és egészségnevelést, sok esetben 48 órás szolgálatot teljesített a napi rendelés mellett